Az ötvenes és a hatvanas években amerikai pszichológusok kezdték vizsgálni: hogyan függ össze a jövőbeni cél és a jelenlegi viselkedés.
Azt tapasztalták, hogy az emberek céltudatos tevékenységét ( többek között ) két jellegzetes belső hajtóerő irányítja:
-a sikernek előlegezett öröm
-és a kudarctól való félelem.
Mindkettő jelen van bennünk!
De hogy kiben milyen arányban, ez már különböző. Abban is különbözőek vagyunk, hogy miképp tudjuk magunkban ezt a kétféle hajtóerőt összeegyeztetni.
A kísérleti személyeket két csoportba osztották. Az első csoportba tartozókat a siker vágya irányította, míg a másik csoport tagjait az a vágy, hogy valamiképp elkerüljék a kudarcot.Tehát két személyiségtípust figyeltek meg, a sikerkereső, és a kudarckerülő embert. Az előbbi embert a célirányos cselekvés közben eligazítja a sikerre törekvés, akár a turistát az erdőben az iránytű. Mindig arrafelé lép, amerre a cél sejthető, s a jó eredmény várható. Míg a másik típusú ember iránytűje arrafelé mutat, ahol nem lesz baj, zűr, hanyatt esés. A különbség tehát nem az közöttük, hogy az egyik nagyon akarná a sikert, a másik meg nem olyan nagyon.Hanem hogy a kétféle hajtóerő ( siker-öröm és kudarc- félelem ) közül melyiket mozgósítják inkább.
Utolsó hozzászólás